Fogpótlástan szakorvosa, Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa
e-mail: gaeczi.zoltan@dent.semmelweis-univ.hu , g.zoltan89@gmail.com
Végzésem óta a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikán dolgozom, ahol részt veszek az általános betegellátásban, illetve a magyar és a külföldi fogorvostan hallgatók oktatásában. 2015-ben megszereztem Konzerválófogászat és Fogpótlástan szakvizsgámat, 2019-ben pedig Fogpótlástan szakvizsgámat. Kutatói munkámat 2016-ban kezdtem el a Fogpótlástani Klinikán és az Orálbiológia Tanszéken. Azóta megszereztem PhD minősítésemet és a Polimerkutató Munkacsoport egyik vezetője vagyok. Témámmal számos hazai és külföldi konferencián képviseltettem magam. A tudományos tevékenység mellett nagyon fontosnak tartom a gyakorlati tapasztalatok megszerzését, a klinikumban való aktív részvételt. Nagyon fontos számomra, hogy a hozzám jelentkező páciensek igényeinek megfelelő kezelést nyújtsak. Alapelvem, hogy “mindenkit szeretnék úgy kezelni, mint ahogy elvárnám, hogy engem is kezeljenek”. Törekszem a nyugodt hangulat megteremtésére, amivel jelentős mértékben csökkenthető a fogorvostól való félelem és szorongás. Fő érdeklődési köröm a fogpótlástan, állkapocsízületi megbetegedések kezelése, esztétikai fogászat és a szájsebészet.
Szakmai továbbképzések:
2019: Formlabs roadshow; Puszan, Dél-Korea
2019: CED-IADR/NOF Oral Health Research Congress in Madrid, Spanyolország
2018: FDI World Congress; Buenos Aires, Argentína
2017: Eurolife Summer School: Antimicrobial drug resistance – Research and Innovation (University of Barcelona); Barcelona, Spanyolország
2016: ICDE – BPS – Biofunctional Prosthetic System (Ivoclar); Schaan, Liechtenstein
2016: ICDE – The world’s leading All-Ceramic / The latest luting techniques (Ivoclar); Schaan, Liechtenstein
2015: Style Italiano indirects workflow. Modern approach in esthetic dentistry. (3M); Budapest, Magyarország
Tudományos szervezeti tagságok:
MFE Fogpótlástani Társaság (2016-)
Magyar Diabétesz Társaság (2016-)
Magyar Orvosi Kamara, Területi Küldött (2015-)
Tudományos tevékenység:
Munkacsoport: Polimerkutató munkacsoport / Diabétesz munkacsoport / TMI munkacsoport
PhD téma: Polikationos polimerek fogorvosi alkalmazhatóságának vizsgálata (2016-20)
Témavezetők: Prof. Dr. Hermann Péter, Prof. Dr. Zelles Tivadar
Tudományos közlemények:
2020 :
Végh, Dániel ; Bányai, Dorottya ; Végh, Ádám ; Szigeti, Virág ; Kovácsné Somogyi, Andrea ; Géczi, Zoltán ; Németh, Zsolt ; Hermann, Péter ; Ujpál, Márta
Malignus szájüregi daganatok előfordulása diabeteses és kontrollbetegekben
DIABETOLOGIA HUNGARICA 28 : 1 pp. 17-21. , 5 p.
2019:
Tóth, Viktória ; Hermann, Péter ; Végh, Dániel ; Zelles, Tivadar ; Géczi, Zoltán
Study of the Intrinsic Fluorescence of a Highly Branched Cationic Dendrimer, Poly(Ethyleneimine) (PEI)
MOLECULES 24 : 20 Paper: 3690 , 9 p.
2018:
Géczi, Zoltán ; Hermann, Péter ; Kőhidai, László ; Láng, Orsolya ; Kőhidai, Zsófia ; Mészáros, Tamás ; Barócsi, Attila ; Lenk, Sándor ; Zelles, Tivadar
Antimicrobial Silver-Polyethyleneimine-Polylactic Acid Polymer Composite Film for Coating Methacrylate-Based Denture Surfaces
JOURNAL OF NANOMATERIALS 2018 : 1 Paper: 1048734 , 9 p.
2016:
Géczi Zoltán ; Kispélyi Barbara ; Pál Károly; Hermann Péter
Baktérium- és gombaölő polimerek a fogászatban: Egy új, hatékony antibakteriális, antifungális, kationos polimer, a polietilénimin fogorvosi felhasználásának lehetőségei
FOGORVOSI SZEMLE 109 : 2 pp. 56-60. , 5 p.
Hazai és külföldi tudományos előadások:
2019: IDF World Congress, Busan
Special polymers against oral inflammations in PwD (Puszan, Dél-Korea)
2019: CED-IADR/NOF Oral Health Research Congress in Madrid/Spain
Polymers Against Dental Infections (Madid, Spanyolország)
2018: FDI World Dental Congress Buenos Aires
Novel Nanocomposite For The Treatment Of DentureStomatitis (Buenos Aires, Argentína)
2017: Eurolife Summer School: Antimicrobial drug resistance – Research and Innovation
Synthesis and characterization of a new chitosan based antimicrobial polymer-complex and further
inspection of its dental application (Barcelona, Spanyolország)
2017: IDF World Congress, Abu Dhabi
Novel polycationic polymer based oral therapies, for people with diabetes. (Abu Dhabi)
2016: XVII. Debreceni Fogászati Napok
PEI és Ag hatóanyag tartalmú polimer-komplexek vizsgálata
Nyelvismeret:
magyar
angol
német